Ez a cikk a Konvergencia kritériumok cikknek a folytatása, és az AxisVM nemlineáris analízisében előforduló növekmények és iterációk közötti különbségekre összpontosít.
Hogyan használjuk a növekményeket és az iterációkat? #
Felidézve az SDOF esetnél is bemutatott ábrát, úgy tűnik, hogy a növekmények és az iterációk hasonló szerepet játszanak. Egy növekmény 500 iterációval többé-kevésbé hasonlónak tűnik tíz darab 50 iterációs lépéshez.
Viszont ha részletesebben megvizsgáljuk, akkor beláthatjuk hogy a kettő nem teljesen egyenértékű. Ennek az az oka, hogy bár a piros és a zöld körök is a szerkezet erőválasz görbéjén találhatóak, ez önmagában csak annyit jelent, hogy ezeken a pontokon az elmozdulások kompatibilisek a megtámasztási feltételekkel. De az egyensúlyi egyenletek csak a zölddel jelzett, pontos megoldási pontokban teljesülnek. Ez azt jelenti, hogy a megoldónak meg kell találnia az utat az egymást követő növekmények megoldási pontjai között, amely egy sor nem egyensúlyi, irreális konfiguráción megy keresztül.
Közbenső növekmények beszúrásával a megoldónak rövidebb távolságot kell megtennie az egymást követő megoldási pontok között. Az aktuális növekmény iterációs folyamatának indítása az előző megoldási pontjától segít elkerülni a felület nehezebben járható területeit. Ez erős, monoton és gyors konvergenciát biztosít, kevés iterációval. Azt mondhatjuk, hogy általában érdemes több növekményt használni, mert a teljes számítás során az összes iteráció száma alacsonyabb lehet, mint kevés növekmény esetén.
Ha a számítás jól konvergál és sok teheresetet számolunk, akkor a lépések számának 10 alá csökkentése is jó megoldás lehet. De a konvergenciaproblémák megelőzéséhez a lépések számát legalább 10-re kell állítani.
