BIM EGYÜTTMŰKÖDÉS
AJÁNLATKÉRÉS

A Building Information Modeling (BIM) lehetővé teszi az építészek és szerkezettervező mérnökök számára, hogy a népszerű BIM szoftverekkel, például a Revit®, az ARCHICAD, a Nemetschek Allplan vagy a Tekla Structures segítségével olyan 3D épületmodelleket hoznak létre, mellyel követhetik a tervezés, építés és üzemeltetés teljes folyamatát. A BIM technológiának köszönhetően az épülettervezés folyamata jelentős mértékben optimalizálható, illetve a projektek módosításai jelentős időmegtakarítással vezethetők végig minden szakági tervező számára.

Az AXISVM képes az építészeti és szerkezettervező programokban tárolt objektum információk importálására, illetve az AXISVM segítségével felépített szerkezetek statikai vázának exportálására is ezen szoftverek felé. A kétirányú adatkapcsolat jelentősen felgyorsítja a szerkezetek statikai modelljének felépítését, valamint megkönnyíti a statikusok és építészek együttműködését közös munkafolyamat biztosításával. Az AXISVM egyaránt támogatja az Open és Closed BIM kapcsolatokat. Az AXISVM adatkapcsolatoknak fontos pillére az ingyenes AXISVM API interfész, mely a Microsoft COM technológia támogatásával lehetővé teszi egyedi alkalmazások fejlesztését a felhasználóink számára. Az AXISVM API segítségével készült több, saját fejlesztés is, például a Revit és Tekla modulok, valamint a Grasshopper és Dynamo kiegészítő alkalmazások.

IFC fájl export-import

Revit kétirányú adatkapcsolat

Tekla Structures kétirányú adatkapcsolat

Az Open BIM együttműködés elsősorban az IFC fájlformátumon keresztül valósul meg és összekapcsolja az AxisVM szoftvert építészeti és szerkezettervező alkalmazásokkal.
Az adatkapcsolat két irányú.

JELLEMZŐK

Export esetén

  • IFC 2x, 2×2, 2×3 fájl formátumok támogatása
  • oszlop, gerenda, fal és födém elemek építész modelljének és statikai vázának exportálása
  • oszlop, gerenda, fal és födém elemek alkalmazott vasalásának exportálása

Import esetén

  • oszlop, gerenda, fal és födém elemek alkalmazott vasalásának exportálása
  • oszlop, gerenda, fal és födém elemek importálása és automatikus statikai váz generálása az építész modellből
  • a változások automatikus felismerése és követése
  • intelligens eszközök az olyan elemek felismeréséhez, melyek automatikusan nem azonosíthatók a beolvasott információk alapján

RÉSZLETEK

STATIKAI VÁZ

Export esetén az elemek mellett terhek, teheresetek, tehercsoportok, illetve teherkombinációk is átadhatók. Az export során az alkalmazott végeselem háló is lementésre kerül.

Import esetén az IFC 2×3-as formátumtól kezdődően lehetőség van statikai vázak közvetlen átvételére is. Ez a betöltési mód csak akkor választható, ha az IFC állományban a szükséges adatok (csomópontok, valamint a statikai vázat leíró topológia, támaszok, terhek, teherkombinációk) ténylegesen szerepelnek.

ÉPÍTÉSZ OBJEKTUMOK

Az AxisVM oszlop, gerenda, fal, födém és tetőelem objektumok beolvasására alkalmas. A program az importált fájlból az oszlop- és gerenda objektumok geometriai adatainak felhasználásával automatikusan generálja a megfelelő szelvényeket és az elemek tengelyét. Fal és födém objektumok importálása során automatikusan meghatározza ezek középsíkját. Importáláskor választható az aktuális modell felülírása vagy frissítése.

VÁLTOZÁSOK AUTOMATIKUS FELISMERÉSE

Frissítés esetén a program az egyedi objektumazonosítók alapján felismeri az modell változásait. Az új/módosult/törölt objektumokat listába gyűjti, ahol a felhasználó bejelölheti, hogy mely elemekre hajtódjon végre a művelet (így nem szükséges az IFC fájlból minden módosítást átvenni).
A lista elemére kattintva a program azonnal mutatja, hogy a modellben hol található megváltozott objektum.

A program a Revit által biztosított API-n keresztül képes a felépített modell adatait Revit-be áttölteni vagy az ott felépített modellt beolvasni az AXISVM szoftverbe.
Az AXISVM két módon tud együttműködni a Revittel: egy köztes fájl segítségével vagy az AXISVM COM interfészén keresztül.

Követelmények / ajánlások

  • a Revit modell exportálásához telepítse a Revit alá a szükséges kiegészítő alkalmazást (Revit add-in)
  • Autodesk Revit 2022-es vagy újabb verziójára van szükség

JELLEMZŐK

Export esetén

  • oszlop, gerenda, fal és födém elemek statikai vázának exportálása
  • oszlop, gerenda, fal és födém elemek alkalmazott vasalásának exportálása

Import esetén

  • oszlop, gerenda, fal és födém elemek statikai vázának importálása
  • változások automatikus felismerése és követése
  • adatátvitel külső fájlban van közvetlen COM kapcsolattal

RÉSZLETEK

EXPORTÁLT ELEMEK

Export esetén a modell geometriai jellegű adatai kerülnek átadásra a Revit számára:

  • rúdszerű elemek és azok anyagai, keresztmetszetei
  • tartomány jellegű elemek és azok anyagai
  • támaszok

Az AXISVM-ben definiált terhek jelenleg nem képezik az export részét.

Az exportálandó elemek köre kiválasztható:

  • Teljes szerkezet – a modellben lévő minden exportálható adat kiírásra kerül a fájlba
  • Bekapcsolt részletek – csak a képernyőn is látható bekapcsolt részletek kerülnek kiírásra
  • Kijelölt elemek – csak a kijelölt elemeket írja a program a fájlba

BETÖLTÉSI MÓDOK

Export Revit felé: ha az import pillanatában van megnyitott projekt a Revitben, többféle betöltési mód közül választhatunk

  • Felülír – ekkor az összes meglévő elem törlésre kerül (kivéve azok, melyek rögzítettek a projektben), és az így kialakuló üres projektbe importálódnak az új elemek
  • Hozzáad – az új elemek a már meglévők mellé importálódnak
  • Új projekt létrehozása – ilyenkor a megnyitott projekt nem változik, mellette egy teljesen új projekt jön létre, és ebbe olvasódnak be a fájl elemei

Import Revitből: nincs választási lehetőség, mindenképp új projekt jön létre.

ANYAGTÍPUSOK MEGFELELTETÉSE

Exportálás során az anyagok megfeleltetését egy olyan fa struktúra segíti, melynek két listájában az AXISVM, illetve a Revit modellben megtalálható anyagtípusok szerepelnek. Lehetőség van a listaelemek összerendelésére vagy hiányzó anyagtípus esetén új típus létrehozására.

Revit adatok importálása esetén nem mindig lehetséges a Revit adatbázisából az anyag információk pontos kinyerése. Ahol ez nem sikerül, a felhasználó segítségét kéri a program. Ilyenkor az egyes szerkezeti elemek nevéhez kell AXISVM által ismert anyagneveket rendelni.

REVIT SZELVÉNYEK FELISMERÉSE

A Revit API csupán bizonyos korlátozásokkal teszi lehetővé a modellben használt elemek szelvényeinek lekérdezését, ezért néha a felhasználó beavatkozására is szükség van.
Első lépésként a modul megkísérli a Revitből kinyerni a szükséges szelvény információkat.

A szelvény felismerés többféle módon történhet:

  • automatikusan (Revit adatbázisban meglévő szelvények)
  • kiválasztással az AXISVM szelvénytárból
  • szelvény paraméterek megfeleltetéséve
  • szelvény kihagyásával (nincs megfeleltetés)

ÖSSZEHASONLÍTÁS ALAPÚ ADATCSERE

Az összehasonlítás alapú export-import segítségével ugyanazon épületen dolgozó különböző mérnökök az egymás által módosított, törölt vagy új elemeket úgy tudják importálni egyik vagy másik szoftverbe, hogy eközben a modell többi része nem változik meg.
A munkafolyamat egyaránt indulhat Revitből és AXISVMből is.

Az import során az alábbi lehetőségeket kezeljük:

  • az importált állományban szereplő elem még nincs jelen a modellben. Ilyenkor az új elemet egyszerűen csak behelyezzük a modellbe.
  • a megnyitott modell egy vagy több eleme nem található meg az érkező állományban. Ilyenkor felhasználói preferencia kérdése, hogy ezen elemeket töröljük-e a modellből vagy meghagyjuk.
  • a megnyitott modell adott eleme megtalálható az importált állományban is. Ilyenkor egy összehasonlítás történik, melynek alapja:
    • a szerkezet anyaga (beállítástól függően)
    • statikai modell (rúdtengely vagy középsík)
    • keresztmetszet vagy vastagság

A SOIL modul a talaj és a felszerkezet közötti kölcsönhatás pontosabb modellezését teszi lehetővé. A kapcsolt modellen végrehajtott analízissel vizsgálhatók a keletkező süllyedések és ezáltal a talaj alakváltozásának szerkezetre gyakorolt hatása, valamint meghatározhatók a talajban ébredő feszültségek és alakváltozások is. A megadott fúrásminták alapján a program képes létrehozni egy testelemekből felépített talajmodellt, illetve a támaszok esetében automatikusan képes meghatározni a Winkler merevségeket.
A modul lehetőséget biztosít a talaj kezdeti állapotának figyelembevételére is (a talaj önsúlya és a talajra ható egyéb korábbi terhekből a talajban feszültség ébred, viszont az ebből származó alakváltozás már korábban lezajlott, a megadott talajmodell már a deformált állapotnak tekintendő).

SZABVÁNYOK

A SOIL modul szabványfüggetlen

JELLEMZŐK

  • Fúrásminták megadása
  • Rétegrend interpolálása a megadott fúrásminták alapján
  • Hagyományos támaszelemek merevségének számítása az interpolált rétegrend alapján
  • Talajmodell generálása testelemekből
  • Talaj és szerkezet kölcsönhatásának vizsgálata

RÉSZLETEK

Fúrásminta megadása

A fúrásminta a modell globális terében egy adott térbeli pozíción felvett talaj rétegrend. A különböző pozíciókon megadott fúrásmintákat a program háromszögeléssel összeköti, mely egy fúrásminta hálózatot – terepmodellt alkot. Ennek alapján készíti el a program a rétegmodellt, melyből egy adott P térbeli pontban meghatározható az ottani rétegrend.

TALAJMODELL

A talaj és az épületszerkezet kölcsönhatásának pontosabb modellezését szolgálja a testelemekből felépített talajmodell, mellyel a talajban keletkező feszültségeloszlás és az alakváltozások is nyomon követhetők. Talajmodell megadásakor az épületszerkezetet nem csomóponti, vonalmenti vagy felületi támaszokkal támasztjuk meg, hanem magával a talajmodellel. Ilyenkor a pontalapokat, sávalapokat és a lemezalapokat valós fizikai méretükkel, talajjal érintkező tartományokként kell modellezni. 

A talajmodell felépítéséhez legalább egy talajmodellezési tartományt kell megadnunk. Ez geometriáját tekintve a hagyományos szerkezeti tartományokhoz hasonló síkbeli poligon. A talajmodell a talajmodellezési tartomány alatt felvett, majd térbeli testelemekkel behálózott térrész, ahol a testelemek tulajdonságai a fúrásminták alapján meghatározott rétegmodellt követik.

3D VÉGESELEMEK

A talajmodellt alkotó testelemek alakja lehet három-, vagy négyszög alapú hasáb, illetve ezek keveréke, de van lehetőség tetraéder alakú testelemek alkalmazására is. A térfogati háló a felületi háló függőleges levetítésével készül. A három-, vagy négyszög alapú hasáb testelemek alkalmazásakor a rétegelfogyások kezelése elemzsugorítással történik, viszont a tetraéder hálózás esetén a tetraéderek mérete és számossága dinamikusan alkalmazkodik a helyi rétegvastagsághoz.

Talaj és szerkezet interakciójának vizsgálata

A térbeli talajmodell az ágyazási tényezőkön alapuló számításnál pontosabban képes követni a talaj és szerkezet kölcsönhatását, ezáltal a süllyedés különbségekből származó többlet igénybevételek pontosabban meghatározhatók. A szerkezet körüli talaj testelemekkel való modellezése esetén nincs szükség a talaj merevségének különféle elméleteken alapuló becslésére, valamint változó altalajviszonyok esetén a modell követni tudja a rétegződés változásából fakadó merevségi változásokat. A modul pont-, sáv- valamint lemezalappal alapozott épületek esetén egyaránt alkalmazható komplex, vagy nem járatos síkalap geometriák esetén is.